Szeretettel várunk minden érdeklődőt 2017. május 29-én (hétfőn) 10:00 és 11:30 között a Magyar Tudományos Akadémia Könyvtár és Információs Központban megrendezésre kerülő IOP Publishing szerzői workshopra.
Springer Nature tájékoztató
A Springer Verlag és a Palgrave-McMillan kiadók tavalyi egyesülése jelentősen átalakította a két kiadó korábbi üzleti modelljét. Áprilisban – a UKSG konferenciáról hazafelé jövet - meghívást kaptunk a cég londoni központi irodájába, ahol bemutatták a magyar nemzeti konzorcium számára készített üzleti tervüket.
Akadémiai Kiadó szótárai
Az Új magyar irodalmi lexikon és az Európai uniós terminológiai szótár technikai okok miatt nem elérhető az Akadémiai Kiadó szótárai online szolgáltatásában.
UKSG konferencia – Harrogate, 2017. április 10-12.
A United Kingdom Serials Group (röviden UKSG) elnevezésű szervezetet 1977-ben hozta létre John Merriman – eredetileg azzal a szándékkal, hogy olyan szakmai fórumot teremtsen, ahol a tudományos tartalomszolgáltatás képviselői: kiadók és aggregátorcégek, ügynökök és egyéb szolgáltatók találkozhatnak az egyetemi és akadémiai kutatói, oktatói és hallgatói közösség képviselőivel. Olyan fórumot, ahol e szervezetek megismerhetik egymás elképzeléseit és igényeit annak érdekében, hogy az új elvárásokkal szembesülő könyvtárak minél gyorsabban, egyszerűbben és hatékonyabban szolgáltathassák a tudományos kutatás eredményeit olvasóközönségük számára.
Typotex Kiadó információs nap
Szeretettel várunk minden érdeklődőt 2017. április 27-én (csütörtökön) 11:00 és 13:00 között a Magyar Tudományos Akadémia Könyvtár és Információs Központban megrendezésre kerülő Typotex információs napra.
A prezentációk elérhetők itt.