Az EISZ Programtanács elfogadta az EISZ Nemzeti Program 2023-as beszerzési és költségvetési tervét.
Az alábbi táblázat azokat az adatbázisokat tartalmazza, amelyeket a 2. igényfelmérés során legalább egy intézmény megjelölt, és amelyekre a szolgáltatótól az EISZ érvényes és tárgyalóképes ajánlatot kapott. A beszerzési tervben tehát azokat az adatbázisokat is feltüntettük, amelyekre nem érkezett a konzorcium megalakításához elegendő számú igény. Ezek a csomagok nem minden esetben kerülnek be az EISZ jövő évi portfoliójába, erről a következő hónapokban fogunk egyeztetni a szolgáltatókkal és az intézményekkel.
A kiadói tárgyalások a nyár folyamán is folytatódnak azzal a céllal, hogy tagintézményeink számára minél előnyösebb megállapodásokat kössünk a szolgáltatókkal.
A beszerzési tervet az EISZ Programtanács a 2022. novemberi ülésén felülvizsgálja, szükség esetén módosítja. A közbeszerzési eljárások a végleges beszerzési terv elfogadása után indulnak, az egyes konzorciumokhoz még lehet csatlakozni.