Gyakornoki program az EISZ-ben

Idén elindított gyakornoki programunk keretében megbízási szerződéssel történő foglalkoztatással szívesen látjuk az alap- vagy mesterszakos egyetemi hallgatókat.

Minden megbízás egy hónapra szól, amely időtartamban heti 8 órát (havi 32 órát) kell nálunk eltölteni. A díjazás havi bruttó 50.000,- forint (kb nettó 35.000,-). Kölcsönös elégedettség és közös megegyezés alapján a szerződés többször is meghosszabbítható egy-egy következő hónappal a 2019. év folyamán. Havonta legfeljebb két gyakornokot tudunk fogadni.

A programban szívesen látjuk az érdeklődő könyvtáros, informatikus-könyvtáros szakosokat, de nemcsak őket. Más szakon tanulók jelentkezését is fogadjuk, hiszen a könyvtárszakmai feladatok ellátásán túl informatikai fejlesztéssel, gazdasági és jogi feladatok ellátásával, és tudományszervezési projektekkel is foglalkozunk. A gyakornoki program elindításával nem titkolt célunk az, hogy szervezetünk jövőbeni bővítéséhez megfelelő szakembereket találjunk.

Egyetlen elvárásunk az angolnyelv-ismeret. Az EISZ egy nemzetközi környezetben működő szervezet, munkanyelvünk az angol. A jelentkezők személyes beszélgetésen vesznek részt először, ahol kiderülhet, hogy mely munkaterületen tudnánk a szakmai fejlődésüket valóban elősegítő feladatot adni nekik. A feladatokat a fiatalok saját mentoruktól kapják majd meg, aki szakmai segítséget nyújt a feladatok elvégzéséhez és ellenőrzi is azokat.

Fontos: az EISZ Titkárságon eltöltött gyakorlati idő nem feleltethető meg a kötelező könyvtárszakmai gyakorlatnak.

A gyakornoki programra e-mailben lehet jelentkezni az címen.